A belső mosoly
Öngyógyítás úgy, hogy
kitisztítjuk, végigmosolyogjuk a szervezetünket.
Éreznünk
kell, hol tart az energia, és hol akadt el. Mindig az elképzelt 3. szemnél
kezdjük, a 2 szemöldök közötti helyen, és mindig a köldöknél fejezzük be.
Első lépcsőben mosolyogjunk a
mirigyekre és a szervekre
Üljünk kényelmesen egy szék szélére, talpunkat tegyük le a
földre. Hátunk legyen egyenes de ne merev. Maradjunk nyugodtak, zárjuk össze
tenyereinket magunk előtt az ölünkben, a bal kéz alul, a jobb kéz felül legyen.
Csukjuk be szemünket és figyeljünk a talpakra. Érezzük a
kapcsolatot a földdel és a föld energiáival.
Tudatosítsuk, ahogy a székben ülünk, kezünk legyen összetéve,
nyelvünk érjen a szájpadláshoz. Hozzunk létre egy mosolygó energiaforrást,
előttünk egy méterrel, képzeljük el, hogy belső részünk egy őszi utca, amely
tele van lehullott falevéllel, és azt seperjük ki, végighaladva egy magadott
útvonalon.
Tudatosítsuk a két szemöldökünk között azt a pontot, amin
keresztül behúzhatjuk az előttünk és körülöttünk lévő bőséges mosolyenergiát.
Engedjük ellazulni a homlokot, és hagyjuk, hogy a harmadik szem kinyíljon. A
mosoly energiája összegyűlik ebben a pontban, majd szétárad az egész testben.
Hagyjuk, hogy az energia leáramoljon az arcon, lazítsa el az
arcizmokat, az orrot és a szájat. Engedjük lefolyni az energiát a nyakon
keresztül, közben nyakunkat és fejünket lassan és finoman forgassuk körbe.
Hagyjuk a mosolyenergiát lefelé áramolni a csecsemőmirigyhez,
amely a szegycsont felső része mögött található, és T-falósejteket termel,
amely az idegen sejteket pusztítja el, és képzeljük el, ahogy elkezd sugározni
a vibráló egészségtől. Érezzük, ahogy felmelegszik, miközben finoman elkezd
rezegni és kinyílik, mint egy virág.
Emeljük fel két összekulcsolt kezünket és a két hüvelykujjat
támasszuk finoman a szívközpontnak. Ezzel a szív aktiválódását segítjük.
Engedjük, hogy a meleg, mosolygó energia a csecsemőmirigytől a szívhez
áramoljon. Vezessünk le még több mosolyenergiát a szemöldökök között
létrehozott forrásból a szívbe, hagyjuk, hogy leáramoljon, mint egy vízesés.
Amikor befelé a szívre mosolygunk, örömet és boldogságot hozunk létre. Töltsünk
itt el annyi időt, amennyi a szív ellazulásához és a szeretettel való
feltöltődéshez szükséges. Ahogy feltöltődik szívünk, kinyílik, mit egy virág.
Próbáljuk meg felidézni a szeretettel kapcsolatos legszebb emlékünket, akár
érzelmi, akár földön túli eredetű, és töltsük meg vele a szívet – szeressük a
szívünket.
Szívünk a sietség, az arrogancia és a kegyetlenség negatív érzéseivel van kapcsolatban. Amikor
rámosolygunk, ezek az érzések szétoszlanak, ezzel helyet adnak a szeretetnek és
az örömnek, ami kiterjed a szívben. Addig mosolyogjunk szívünkre, amíg az
vissza nem mosolyog ránk.
Hagyjuk, hogy a szívben létrejött öröm és boldogság
továbbterjedjen a tüdőbe. Érezzük, ahogy a tüdő kinyílik a boldog,
mosolygó energiának. Nézzük belső látásunkkal a tüdőnket, és érezzük, ahogy a
tüdő kitágul a pozitív energiától. Először a bal tüdőt majd a jobbat tisztítsuk
meg. Ha bármi olyat látunk vagy érzünk, ami kellemetlen, szabaduljunk meg tőle.
A tüdőt meg tudjuk tisztítani az energetikai, érzelmi és fizikai
szennyeződésektől, ha rámosolygunk és közben elképzeljük, hogy minden
lélegzettel egyre több Chít szívunk beléje. Érezzük, ahogy a levegő az orr
hegyétől leáramlik a tüdőbe, egészen addig, míg meg nem tölt minden egyes
hólyagocskát, ahol az oxigén széndioxidra cserélődik. Köszönjük meg tüdőnknek,
hogy lélegzik, és így életben tart minket.
>Érezzük, hogy az egész mellkasunk megtöltődik a mosolygó, szeretetteli energiával. A tüdő a
szomorúsággal, a depresszióval illetve a bátorsággal és a tisztességgel van
kapcsolatban. Ha rámosolygunk, a szomorúság és más negatív érzéseink eltűnnek,
helyet adva ezzel a bátorság és a tisztesség erényeinek.
Hagyjuk, hogy a mosolygó energia tovább éljen a szívben és a
tüdőben, majd irányítsuk azt a májba, ami a legnagyobb belső szervünk,
és a jobb tüdő alatt az alsó bordák között található. Érezzük, ahogy
feltöltődik mosolygással, szeretettel, örömmel. A máj a látáshoz kapcsolódik, a
szem energiáit ellenőrzi. Nézzük a májunkat belső látásunkkal és vizsgáljuk
meg, milyen állapotban van. A felszínének simának és fényesnek kell lennie, nem
jó, ha túltöltött vagy ernyedt. Szemünk segítségével kisimíthatjuk a felszínét,
feszült részeit ellazíthatjuk. Legyünk hálásak a májnak, amiért méregteleníti
testünket, segít a vér tárolásában és epét termel.
A máj a haraggal illetve a kedvességgel van kapcsolatban. Ha rámosolygunk, a harag eltűnik és helyet ad a
kedvességnek, valamint segít a döntéshozó képességünk megerősítésében is.
Engedjük, hogy a mosolygás energiája átáramoljon a hason
keresztül a hasnyálmirigybe, amely a bal oldali alsó bordák között
található, a máj alatt a napfonat területétől a bal oldali tüdő alatti
területig terjed. Köszönjük meg a hasnyálmirigynek, hogy emésztőenzimeket,
inzulint termel és ezzel szabályozza a vér cukorszintjét. Amikor rámosolygunk,
lássuk, ahogy egyre egészségesebb lesz, egyre jobban működik.
Maradjunk a bal oldalunkon, és mosolyogjunk a lépünkre, amely a bal vese mellett található. Ne
zavarjon miket, hogy nem tudjuk, pontosan hol van, ha abba az irányba
mosolygunk, előbb-utóbb kapcsolatba kerülünk vele. Ha szükségét érezzük,
térjünk vissza az előttünk lévő forráshoz, és engedjük az energiát a szemöldök
közötti ponttól a lépbe áramlani. Az energia feltölti a lépet, majd továbbfolyik
a vesékhez.
Mosolyogjunk le előbb a jobb vesére, rajta a mellékvesére, amely
adrenalint termel, ezután a bal vesére, és érezzük, amint a sugárzó energiától
kitágulnak. Belső látásunkkal vizsgáljuk meg, hogy a felszínük elég sima és
fényes-e, és hogy megfelelően szűrnek-e anélkül, hogy túl lennének töltődve. A
vesék a félelemmel vannak kapcsolatban. Ha rájuk mosolygunk, a félelem eltűnik,
finomság, kedvesség fogja feltölteni. Addig mosolyogjunk, amíg meg nem telnek
energiával.
Az első vonal befejezéseként küldjük le a mosolyenergiát a
húgyhólyaghoz, húgycsőhöz, a nemi szervekhez és a gáthoz.
A női szexuális energiák gyűjtőpontja a „Petefészek
Palota”, amely 7-8 cm-rel a köldök alatt a petefészkek között található.
Mosolyogjunk az összegyűjtött energiával a petefészkekre, az anyaméhre és a
hüvelyre. Köszönjük meg a petefészkeknek, hogy hormonokat termelnek és ellátnak
minket szexuális energiával. Hozzuk fel a szexuális, a mosoly- és az
erényenergia keverékét a köldökhöz, és képzeljük el, ahogy spirálisan behatol
ebbe a pontba.
A férfi szexuális energiának gyűjtőpontja a „Spermium Palota”, amely 4 cm-rel a köldök alatt, a
pénisz töve felett a prosztata és az ondóhólyag területén található.
Mosolyogjunk és képzeljük el a spirálisan a prosztatába és a herékbe áramló
energiát. Mondjunk nekik köszönetet, hogy hormonokat és szexuális energiát
termelnek. Hozzuk az összevegyített energiát a köldökhöz, és spirálisan
gyűjtsük a gyűjtőpontba.
Térjünk vissza a mosolygó energiánk forrásához, a harmadik
szemhez. Engedjük, hogy még több energia zuhogjon le rajta a belső szervekhez.
Még egyszer takarítsuk ki a csecsemőmirigyet, a szívet, a tüdőt, a májat, a
hasnyálmirigyet, a lépet, a veséket, a húgyhólyagot és a nemi szerveket.
Érezzük a nyugalmat és a békességet.
Második lépcsőben
mosolyogjunk az emésztőrendszerre
Térjünk vissza a harmadik
szemhez, a két szemöldök közé, és irányítsuk az energiát az emésztőrendszerre.
Söpörjük ki a lehullott falevelet, a fáradt energiát.
A felhalmozott Chít engedjük lefolyni az orron keresztül a szájba, majd a nyál segítségével
szétárasszuk az energiát az emésztőrendszerben.
A nyál nagyon értékes folyadék, a Hosszú Élet Italának vagy Jáde Folyadéknak is nevezik. Jártassuk
körbe nyelvünket a fogakon kívül az ínyünkön. Kezdjük a bal felső hátsó fognál
és csúsztassuk át a nyelvet jobbra, majd jobbról kezdve alul vissza balra,
miközben a nyelv hegye az alsó ínyt érinti. Ezután térjünk vissza a bal felső
hátsó fogakhoz, és kezdjük elölről. Ismételjük meg néhányszor, majd végezzük el
ugyanezt az íny belső felénél is. Mindez segíti a bőséges nyáltermelést.
Most képzeljük el, hogy a nyálunk fel van töltve a szemöldök
közti pontból induló mosolyenergiával. Gyűjtsük össze a nyálat a nyelvünk
közepére, tegyük a nyelvet a szájpadlásra és nyeljük le gyors és nagy korttyal
a nyálat a gyomorba. Ezzel a Chít lenyeltük az emésztőrendszerbe, az energia
átáramlik a nyelő-csövön, a gyomron, a vékonybélen, a vastagbélen, a végbélen
és a végbélnyíláson.
Az emésztőrendszer nagyon érzékeny az érzelmi állapotokra,
sokszor emésztési problémákat tapasztalunk stressz közben, mert a gyomor
emésztőnedvei nem áramlanak, így az emésztés leáll. Töltsünk elég időt ahhoz,
hogy mosolyenergiát vigyünk oda, ahol kényelmetlenséget érzünk.
Köszönjük meg a gyomor értékes munkáját, amellyel folyadékká
alakítja és megemészti az ételt. Érezzük, amint megnyugszik, és kellemes érzés
járja át. Néha rosszul bánunk vele és egészségtelenül táplálkozunk. Ígérjük
meg, hogy ezentúl megfelelő táplálékot adunk neki.
Mosolyogjunk a vékonybelünkre, a nyombélre, az éhbélre és a
csípőbélre, amely a has közepén helyezkedik el. A bél kb. 7 m hosszú. Köszönjük
meg, hogy felszívja a tápanyagokat, és ezáltal erőt, egészséget biztosít.
Mosolyogjunk a vastagbélre, a felszálló ágra, amely a csípőcsont jobb oldalán kezdődik és
felfelé halad a máj jobb lebenyének felszín alatti részéhez, a haránt remesére,
amely lefelé és keresztirányban halad a lép alsó végéhez, a leszálló ágra,
amely lefelé halad az ágyéktáj bal oldalán, és a szigmabélre, amely normális
esetben a medence, a végbél és a végbélnyílás között helyezkedik el. A
vastagbél kb. 1,5 m hosszú. Köszönjük meg, hogy kiüríti a salakanyagokat,
megtisztít, frissé és nyitottá tesz bennünket. Mosolyogjunk rá és érezzük,
ahogy melegség, kellemes, tiszta nyugalom tölti el.
Hozzuk az összevegyített energiát a köldökhöz, és spirálisan
gyűjtsük a gyűjtőpontba.
Térjünk vissza a szemünkhöz, Gyorsan mosolyogjunk végig a középső vonalon, és keressük meg a
feszültség alatti pontokat – addig mosolyogjunk ezekre a helyekre, amíg a
feszültség fel nem oldódik.
Harmadik lépcsőben
mosolyogjunk a mirigyekre, az idegrendszerre és a csontvelőre
Miután befejeztük a mosolygást a szervekre, és az emésztőrendszerre, térjünk vissza a harmadik
szemhez, a két szemöldök közé.
Irányítsuk a mosolyenergiát a szemöldök közti ponton át
egyenesen a jobb és a bal agyféltekébe. Mozgassuk körbe a szemet mindkét
irányba 9-18-szor, hogy kiegyensúlyozzuk a két agyféltekét. Eközben érezzük,
hogy a Chí az agyban a szemmozgással együtt spirálisan kering, miközben
halmozódik. Hagyjuk az energiát itt összegyűlni.
Keressük meg az agyalapi mirigy, a talamusz és a tobozmirigy
helyét. Mosolyogjunk az agyalapi mirigyre, amely 8-10 cm-re van a Harmadik Szem
mögött, és érezzük, ahogy kinyílik. Mosolyogjunk a talamuszra, amely
közvetlenül a gerincoszlop felett, kicsivel az agyalapi mirigy mögött és fölött
található. Ezután mosolyogjunk a koronánál lévő tobozmirigyre.
Vetítsük a mosolyenergiát a tudat és a szem erejét használva fénynyalábszerűen a koponyába. Engedjük,
hogy átragyogjon a bal agyféltekén, majd seperjen végig a koponyában a jobb
féltekébe és vissza. Hagyjuk az energiát spirálisan az agyban keringeni, majd
koncentráljuk még egyszer az agy középpontjára.
Engedjük a mosolyenergiát az agy hátsó részébe áramlani.
Érezzük, ahogy a koponya lélegzik, szívjuk be a Chít a koponyába és a csontvelőbe.
Belső mosolyunkat irányítsuk ide-oda a két félteke között, majd vezessük át a
kisagyhoz. Ez egyensúlyba hozza a két agyféltekét, és megerősíti az idegeket.
Irányítsuk belső mosolyunkat lefelé, a középagyhoz. Érezzük,
ahogy kitágul és ellágyul, haladjunk lefelé a hídhoz és a nyúltagyhoz, majd a
gerincvelőhöz, amely a koponyaalapnál, a nyakcsigolyáknál kezdődik.
Ezután engedjük, hogy lefolyjon a gerincoszlopon csigolyáról csigolyára. Belső mosolyunkkal fürdessük
meg szeretetteljes energiában minden egyes csigolyánkat és az alattuk lévő
porckorongot. Vigyük végig a 7 nyakcsigolyán, a 12 hátcsigolyán és az 5
ágyékcsigolyán. Haladjunk porckorongról porckorongra. Ezután mosolyogjunk a
keresztcsont 5 és a farkcsont 4 összeforrt csigolyájára. Érezzük, ahogy a
gerincünk és a hátunk ellazul, kellemes energiával töltődik föl. Érezzük
ellágyulni a porckorongokat. Érezzük, hogy nyújtózik és meghosszabbodik a
gerincünk, s ezáltal magasabbak leszünk.
Térjünk vissza a szemünkhöz, és gyorsan mosolyogjunk végig a hátsó
vonalon. Egész testünket lazítsuk el. A hátsó vonalon történő gyakorlás
élénkíti a gerincvelői folyadék áramlását és megnyugtatja az idegrendszert. A
porckorongra mosolygás megakadályozza elmerevedésüket, és eltorzulásukat. A
merev vagy deformált porckorongok nem képesek megfelelően elnyelni a testre
ható erőket valamint a test súlyát. Hátgerincünkre mosolygással
megakadályozhatjuk vagy csökkenthetjük a hátfájást.
Mosolyogjunk végig az
egész testünkön.
Kezdjük ismét a
szemünknél. Mozgassuk belső mosolyunkat. Gyorsan mosolyogjunk végig az első
vonalon. Ezt kövesse a középső majd a hátsó vonal.
Érezzük, amint az energia vízesésként lefelé áramlik az egész testünkön – a mosoly, az öröm, és a
szeretet vízesése. Érezzük, milyen csodálatos, amint egész testünket átjárja a
szeretet és a nagyrabecsülés.
Most pedig, hogy végigjártuk mindhárom útvonalat, az energiakígyót a köldök alatt feltekerjük,
így az energiát elraktározzuk.A mosolyenergia
összegyűjtéséhez koncentráljunk a köldök tájékára. Ez a terület 4,5 cm-nyire
befelé található. Gondolatban mozgassuk az energiát a köldök körül spirálisan
kifelé 36-szor úgy, hogy a rekeszizomnál feljebb, illetve a szeméremcsontnál
lejjebb ne menjünk. A nők az óramutató járásával ellentétesen, a férfiak az óra
járásával megegyezően indítsák a spirált. Ezután váltsunk irányt, és 24 körrel
hozzuk vissza az energiát a köldökünkhöz. Az ujjainkkal segítsünk. Ezzel az
energiát biztonságosan elraktároztuk a köldökünknél, így bármikor előhívhatjuk
azt, ha testünk bármelyik része többletenergiát igényel.
Ezzel be is fejeztük a belső mosoly gyakorlatát. Most lazítsunk
el.Kísérő tünetként hányinger
jelentkezhet!
Nagyobb térképre váltás
Egészségügyi szolgáltatás, GYUR-MA masszőr a 13. kerületben: talpmasszázs, frissítő masszázs, sportmasszázs, gyúrás, prosztatamasszázs
Telefon: 06-30-441 6910 http://www.tao-masszazs.hu
|